Oldalak

2012. április 6., péntek

Kiskata, a kettes számú szószátyárka jelölt

Huncut Szélvész, alias Szószátyár Nótafa

A héten volt itt a védőnő, és a szokásos kérdezősködésének egyik tárgya az volt, hogy vajon hány szavas már Kata szókincse. Régen, amikor még csak "egyszeres" anyuka voltam,  az ilyen kérdésektől nagyon beparáztam, ma már rutinosabb vagyok. Emlékeztem, hogy nemrég úgy tette fel a kérdést, hogy 10-15 szót tud-e már? Arra gondoltam, annyit azért biztos, így rávágtam: 15. Aztán, mikor elment a védőnő, elgondolkodtam rajta, hogy tényleg mennyi is az annyi.

Kiskatáról tudni kell, hogy előbb énekelt, mint "prózában" beszélt. Marci egy évesen már több szót tudott, mint Kata másfél évesen, ő viszont szinte állandóan énekel. Amikor Marcika tanulta a "hull a pelyhes fehér hót" (ez december elején volt, amikor is Katuci 15 hónapos volt), egyszer csak az ütötte meg a fülem, hogy Kata dallamosan hümmög valamit. Rájöttem, hogy tökéletesen visszaadja a dallamát. Aztán a "boci boci tarkát", később azt, hogy "rajta, rajta, leszakadt a pajta". Szöveget is költ hozzá, mindig az adott szókészletéből halandzsáz valamit a ritmusra. Hosszú kísérletezés eredményeként egy, azaz egy darab felvételt sikerült készíteni róla, mert ahogy meghallja a telefon pittyenését, abbahagyja az éneklést. Reményeim szerint azt a hangfelvételt majd felteszem azért ide, mert nagyon cuki. :)
Szóval védőnő elment, én pedig elkezdtem összeírni Kata szókészletét. Már ötvenvalamennyinél tartottam, amikor rájöttem, hogy pont a héten ugrásszerű fejlődés állt be a pici lány beszédében. Most már naponta több új szóval örvendeztet meg. Tehát jelenleg ezeket tudja:

  1. anya
  2. apa
  3. mama
  4. papa
  5. baba
  6. pápá
  7. epp - jelentése: hoppá, leesett!
  8. cia - szia
  9. tütü - autó
  10. memme - ennivaló
  11. hemm - kérek enni
  12. háp háp - kacsa
  13. búú - tehén
  14. vau vau - kutya
  15. bee - bárány
  16. iá - csacsi
  17. csacsi (tiszta anyja ez a gyerek, csacsirajongó ő is:) 
  18. cica
  19. dabda, bdabda (csak, hogy nehezebb legyen kimondani) - labda
  20. pupa - több jelentése is van, 1: kupak, 2: papucs, 3: cipő
  21. haó - halló, telefon
  22. csijja - csillag
  23. gyeje, deje - gyere!
  24. dejede - gyere ide!
  25. nem - egyértelmű és határozott NEM
  26. ez? - mi ez? 
  27. ajtü - ajtó
  28. téjem - kérem
  29. tejj - kell
  30. titta - tiktak, óra
  31. csecse - szép
  32. csii - csini
  33. ide
  34. oda
  35. tete - tessék!, köszönöm!
  36. ecci - ezt is
  37. csüccs - leülök, ülj le!
  38. csücsü - szék
  39. csicsi - lefekszek, feküdj le, le akarok feküdni
  40. penci - lásd fent
  41. pája - párna
  42. tutucs - kukucs
  43. csat, csata - hajcsat
  44. hitta pajinta - hinta palinta
  45. Ajci - Marci
  46. Anna
  47. Pacci - Patti
  48. Tata - Kata
  49. sicc
  50. jajta jajta - rajta, rajta (leszakadt a pajta...)
  51. szee - szeretgetés közben mondja, dorombolós hangon :)
  52. szejeje - szeretlek!
  53. apci - hapci, virág
  54. ahha - igen
  55. bú - busz
  56. popó 
  57. cici
  58. szösz (a lábujjai között :)
  59. haza
  60. esze - eszek, eszel
  61. pipi - mindenféle madár
Már nem csak a szavak nem jelentenek leküzdhetetlen akadályt, hanem a kilincsek sem:




ELKÖLTÖZTÜNK! Az új címünk: http://csaladiallapot.hu/

4 megjegyzés:

  1. Ma volt szerencsém hallani Kiskata szókincsének két újdonságát:Csotiiii(csoki)és süti.Mindkettőt olyan átszellemült arccal mondja,hogy nem lehet a kérésének ellenállni:)Hiába,húsvét van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már ha akarnám se tudnám letagadni, hogy eszik édességet. :D
      Hiába no, második gyerek. :) Marcit anno próbáltam egy jó darabig csokimentesen nevelni, aztán rájöttem, hogy ha én nem adok neki, akkor ad más. És valahogy nagyon nem akartam a gonosz anya lenni, aki sajnálja a gyerekétől a finomságot...

      Törlés
  2. Persze,hogy adok Kiskatának csokit,hiszen nagyon nagylelkű csajszi.Amikor elcsent az asztalról egy linzert,mosolyogva felajánlotta nekem.Amikor mondtam Neki,hogy köszönöm,inkább egye meg Ő,a parányi ujjaival és körmeivel szétfeszegette a szám és nagyon határozott hangon közölte."Süti esz,enni!"Gondolta,hadd tudjam meg én is milyen finom a Mama sütije:)A szókincsére visszatérve,nagyon büszke voltam Húsvétkor magamra.A felnőttek jöttek-mentek körülötte,nem is gondolván,mennyire figyel minket ez a csöpp kislány.Többször elhangzott a nevem is.Mi Katával eközben épp a zuhanytálca lefolyóját vizsgáltuk nagy figyelemmel.Ő rámutatott a lyukra:"Azs?"Kata,az lyuk.Bevallom,a harmincadik alkalommal lankadt a figyelmem kissé...Mire Kata nagy hangon:Erszi,azs?És nagyon csúnyán mutatott a lyukra:)Én meg teljesen meghatódtam,hogy magától megtanulta a nevem:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okos kislány. :D Most már minden nap mond valami újat. Tegnap reggel mondta nagy macinak, hogy maci szee! Ma pedig az ablakon kiabált ki szomszéd Gyuszi bácsinak, meg a Szembeferibácsi fiának is, hogy bácsi, bácsi! :)

      Törlés