Oldalak

2012. június 13., szerda

Ágy, asztal, TV

A héten történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi: elkészült végre a felújított, kibővített játszótér a gyerkőcöknek.
Amikor szóba került, hogy le kellene cserélni a meglévőt, mert már erősen korhadásnak indult,

így nézett ki a régi
Marci rögtön felajánlotta segítségét. Mivel szegény gyerek a Bob a mesteren szocializálódott, valahogy úgy képzelte, ahogyan a kedvenc meséjében szokott történni: max. 5 perc alatt komplett házakat építenek fel a semmiből. Ráadásul a képzavarba az is besegített, hogy a dalszöveget kissé félreértette, és a "gyertek hív Bob, építkezzünk" helyett ő mindig azt énekli, hogy "gyertek hipp-hopp építkezzünk". Ezért aztán az ötlet felvetődésétől számítva naponta többször megkérdezte, hogy mikor állunk már neki. Kb. olyan volt, mint a Szamár a Shrek-ben: Ott vagyunk már? Végre felvirradt a nagy nap, Marci boldogan rikkantotta el magát, hogy: Gyerünk, munkára fel!- ahogyan Bob szokta mondani (ez Marci -féle dialektusban így hangzik: gyejünk, munkája fej!), és neki is látott a régi hintaállvány és mászóka szétszerelésének.

komolyan gondolja

Az új oszlopokat le kellett festeni. Marci mester védőfelszerelést kapott: egy rozzant ing, egy védőszemüveg és egy kesztyű formájában. Azért a fülecskéire érdemes egy pillantást vetni. Imádom, ahogyan lekonyulnak, ha szemüveg van rajta. Olyan, mint Fülesmackó. :D

Füles mackó-Bob a mester-Csőrike

szakszerű és alapos munkát végez
Az egyetlen "külső" segítséget a lábak felállításához kérték a fiúk. 

ebből még nem sok mindent lehet kivenni

A csúszda feletti részhez - ami vártorony, magasles vagy akár árbóckosár is lehet- Marci lelkesen hordta a deszkákat csiszolásra, festésre.

jövök, megyek, intézkedek


A csúszda alatti részre pedig egy kis kuckót épített Apa, ami nappal játszóházikóként, este játéktárolóként funkcionál. Marcinak nagyon konkrét elképzelései voltak a házikóról. Először is kell rá ajtó.

sok kis ember jó helyen is elfér

áhhá, így működik! 

Mikor elkészült az ajtó, megkérdeztem: 
- Elégedett vagy Marcikám?
- Nem, még kell rá ablak is.
Nem akármilyen ám, nyitható kell, hogy legyen!

ablakbeépítés előtt

ablakos fickók

Marci mester ellenőrzi a munkát

belülről is megvizsgálja, működik-e


Amikor a palettás ablak elkészült, megint megkérdeztem: 
- Most már tetszik a házikó, Marci?
- Nem, még kell bele ágy meg tévé.
- Na Marci, tévét azért nem fogunk ide kihozni!
- De akkor hol fogok én mesét nézni?
- Öööö, hát esetleg odabent, ahogyan eddig is?

Nagy nehezen túljutottunk ezen a problémakörön is, már csak csiszolás és festés volt hátra. És akkor menet közben elfogyott a festék... Ilyen apróság miatt állt az építkezés több, mint egy hetet. De hétfőn végre vett Apa festéket és szemerkélő esőben elvégezte az utolsó simításokat, hogy végre be tudjam mutatni Nektek is.  
Ilyen szép lett: 



bejárati ajtó

hátulról nyitott

spalettás ablak

lakópark


Szép munka volt Fiúk, büszke vagyok rátok! :)

ELKÖLTÖZTÜNK! Az új címünk: http://csaladiallapot.hu/

2 megjegyzés:

  1. Hát tényleg nagy munkába vágták a férfiak a fejszéjüket, de nagyon használható lett. Teljesen átérzem az ajtó-ablak mizériát, nálunk is nagyon szeretnek a gyerekek nyitogatni. Peti ezt kicsi kora óta szimplán nyissacsukba-nak nevezi (mármint egyes ajtók, ablakok nyitását, csukását). Talán ez az egyetlen babaszó, amit még használ.
    Nagyon klassz kép a sok kis ember.... Hi-hi-hi.

    VálaszTörlés
  2. Marcinál ilyen maradék babaszó a "tintenyc". Jelentése: címke. Az amit a ruhákba szoktak varrni, anyagösszetétel meg hasonlók vannak rajta. Ő apró kora óta olyanokat morzsolgatva alszik el. :D

    VálaszTörlés